Bővebben a filmről

Filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak. A filmrendező és társai hamar elnyerik az ott élők bizalmát. Közelebb kerülve hozzájuk felismerik, hogy a faluban félelmetes méreteket ölt az elnyomás. A szálak a települést vezető polgármesterhez vezetnek, aki a legfőbb megélhetést biztosító uborkafarmot is igazgatja. Amikor a filmesek megtudják, hogy a vezető visszaél a hatalmával, a rendező úgy dönt, hogy leleplező dokumentumfilmet forgat róla. Jószándékú missziója súlyos következményekkel jár. Nagy nyilvánosságot kapott filmjével éket ver a falu ártatlan lakói közé és mindenkit veszélybe sodor.

Boross Martin Junior Prima-díjas rendező, 2013 óta a STEREO AKT színházi társulat vezetője. Eddig készült 21 színházi előadását több mint 13 ország 40 városában láthatta a közönség. 2017 óta foglalkozik filmezéssel, a Nyersanyag az első játékfilmje.Kritikus hangvételű történet egy elnyomó mikrokozmoszról, a művészek felelősségéről és a visszájára forduló aktivizmusról, amely visszatükrözi napjaink Magyarországát. Azt a tétlenséget és tanácstalanságot, ami a sokszor privilegizált városiak és a mélyszegénységben élő falusiak közt tátongó szakadékot jellemzi.A közvetlen állami támogatás nélkül elkészült filmben a főszereplők mellett számos amatőr és gyerekszereplő is feltűnik a helyi lakosok megformálóiként. Az ‘A’ kategóriás Tallinn-i Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb work-in-progress projekt díját elnyerő Nyersanyag a Filmfabriq és a STEREO AKT gyártásában készült, producerei Osváth Gábor és Mayer Dániel.

Forgalmazó
Színes
Készítő országok