2014-05-14
Változások és ajándékok az Artmozik éjszakáján

A pénteki 3. Artmozik éjszakáján minden helyszín tartogat valami egyedit a látogatóknak: a Puskin előterében elhelyezünk szabadon elvihető filmplakátokat, míg a Tabán munkatársai filmes ajándékokat adnak a karszalagos vendégeknek. A Toldi jegyszedői nem állják útját a büféből zsákmányolt italoknak és külön felhívjuk a figyelmet, hogy a Mandarinok c. észt filmet csak erre az alkalomra kértük el, szinte biztos, hogy nem lesz később műsoron. A Művész pedig ismét egymás után vetíti A nimfomániás két részét, több mint négyórás levezetéseként az éjszakának.

Történt némi változás is a programban, valamennyi helyszínről törölnünk kellett a Grace - Monaco csillaga, bekerült viszont a Populaire kisasszony című francia vígjáték.

A frissített program továbbra is itt olvasható, illetve pdf-formátumban le is tölthető>>