XVIII. Olasz Filmfesztivál - A nagy lépés

Megosztom

Bővebben a filmről

Hatéves kora óta, amikor 1969-ben egy nyári éjszakán Dario Cavalieri élőben követte az első Holdra szállást, soha nem mondott le arról, hogy ő is eljusson oda. „A holdkóros”, merthogy így hívják őt a szülőhelyén, egész életét ennek a megvalósíthatatlan álomnak szentelte. Az álmok különböztetik meg az embert az állattól: ezt mondta neki az apja aznap éjjel, mielőtt úgy eltűnt, hogy soha többé nem hallottak felőle.
Mario Cavalieri az édesanyjával egy vasáruboltot vezet Róma egyik negyedében, egészen addig a napig, amikor egy telefonhívás felforgatja fásult életét. Testvérét, Dariót gyújtogatással vádolják, és börtönbe került. Dario édesanyja már évekkel ezelőtt meghalt, az apja nem tud elmenni hozzá, ezért Mario marad az egyetlen rokon, aki gondoskodhat testvéréről, akit életében csak egyszer látott. Mario habozik, töpreng, kételkedik, majd úgy dönt, elindul észak felé.
A külsőre oly hasonló, de belsőre nagyon is különböző két testvér magára marad a lehetetlen vállalkozás megvalósításában.

díjak és fesztiválok
• Italian Film Festival USA 2020
• Lavazza Italian Film Festival 2020: New Italian Cinema
• Los Angeles - Italia 2020: Italian Cinema Today
• Torino Film Festival 2019: Torino 37 - Premio per il Miglior attore (Giuseppe Battiston, Stefano Fresi)


Da quando a sei anni, in una notte d’estate del 1969, Dario Cavalieri ha visto in diretta le immagini del primo sbarco dell’uomo sulla luna, non ha mai smesso di volerci andare. ‘Luna Storta’, così lo chiamano in paese, ha dedicato tutta la sua vita a quel sogno impossibile, perché i sogni, come gli disse quella notte suo padre prima di scomparire senza dar più notizie di sé, sono la differenza tra gli esseri umani e gli animali.
Mario Cavalieri gestisce con la madre una sonnolenta ferramenta di quartiere a Roma, fino al giorno in cui la sua svogliatissima esistenza viene sconvolta dallo squillo del telefono. Suo fratello Dario ha causato un incendio ed è finito in prigione. La madre di Dario è morta da anni, il padre ha detto di non poter venire, così Mario si ritrova ad essere l’unico parente che può occuparsi di quel fratello che ha visto una sola volta in vita sua. Mario esita, riflette, dubita, poi decide di partire verso il nord.
I due fratelli, tanto simili fisicamente quanto differenti caratterialmente, si ritroveranno soli di fronte a un'impresa impossibile.

premi e festival
• Italian Film Festival USA 2020
• Lavazza Italian Film Festival 2020: New Italian Cinema
• Los Angeles - Italia 2020: Italian Cinema Today
• Torino Film Festival 2019: Torino 37 - Premio per il Miglior attore (Giuseppe Battiston, Stefano Fresi)

Forgatókönyv
Antonio Padovan, Marco Pettenello
Színes
Felirat nyelvek
Szinkron nyelvek