Szerelem

Bővebben a filmről

Murhpy és Electra határtalanul szeretik egymást. Szerelmükben az örömszerzés minden formája szóba kerül, amellyel a másik felet kielégíthetik. Egy napon a végső vágyak között szóba kerül egy harmadik fél bevonása. A szomszédba költöző Omival a végső fantázia is megvalósul. Később azonban Omi terhes lesz Murphytől, s úgy döntenek, megtartják a gyereket. Murphy és Electra szerelme így annak ellenére kisiklik, hogy korábban úgy tűnt, semmi nem állhat útjukba.

Gaspar Noé napjaink egyik legmegosztóbb francia szerzői filmese, aki olyan tabudöntögető, botrányfilmeket készített, mint az Egy mindenki ellen, Visszafordíthatatlan, és Enter the Void. A Szerelem című filmben exlpicit jelenetek sorával mesél egy szerelmi háromszögről, azon belül pedig egy fiú és egy lány szerelmére, annak érzelmi hullámvasútjára koncentrál. Noé a szexualitást és érzelmeket saját bevallása szerint is azért explicit tartalommal, szexjelenetek használatával mutatja be, mert szándéka volt, hogy valódi szerelmesfilmet készítsen, amelyben a szeretett felek között nem tabu beszélni nyíltan a szexről, fantáziákról és vágyakról. Noé a szexualitást hasonló céllal alkalmazza filmjében, mint a szintén botrányfilmjeiről ismert Lars von Trier A nimfomániásban. Ábrázolásmódjában a Szerelem olyan filmekkel kerül említésre, mint Bernardo Bertolucci filmjei, Az utolsó tangó Párizsban, és az Álmodozók vagy Nagisa Oshima elkészültekor sokat bírált mozija, Az érzékek birodalma. A Szerelem világpremierje a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában volt.

Forgatókönyv
Gaspar Noé
Színes
Felirat nyelvek