Artmozik éjszakája 2017
-

Megosztom

Artmozik éjszakája 2017

Május 12-én ismét kimarad a záróra öt budapesti filmszínházban! Az Artmozik éjszakáján este hattól hajnalig folyamatosan mennek a filmek a Művész, Puskin, Toldi, Kino Cafe és a Tabán mozikban. És szokás szerint csak egy karszalag kell hozzá!

Facebook-eseményoldal rendszeres friss tartalmakkal az artéjszakáról>>

Töltsd le a programfüzetet pdf-ben>>

A Művészben újra látható nagyvásznon Chaplin egyik legnagyobb klasszikusa, a Modern idők! Többek között helyet foglalnak a Teljesen idegenek, vagyis a kitárulkozó olaszok is, akik kirakják a mobilt az asztalra, de Paterson, a költői buszsofőr is teljes szívből tekeri a kormányt. Visszatér az emlékezetesen fordulatos idei Oscar-gála két nagy nyertese, a Kaliforniai álom és a Holdfény is.

A Puskinban igazi rendezőegyéniségek hatása alá kerülünk. Enyedi Ildikó Arany Medvés szerelmesfilmje, a Testről és lélekről, Kenneth Lonergan megrendítő története, A régi város, vagy Woody Allen régi Hollywoodot idéző mozija, Café Society mellett itt lesz Taika Waititi bűbájos-kalandos felnövéssztorija, a Vademberek hajszája is.

A Titanic után csak a Toldiban lesz látható a Nyers című kőkemény horror, amely gyenge gyomrú nézőknek nem, azoknak viszont nagyon is ajánlott, akik szeretik és bírják a kiképzést, s kíváncsiak napjaink egyik igazi botrányfilmjére. De erre az éjszakára a Toldiba költözik a Q-ügyosztály is: a világhírű dán bűnregényekből készült mozisorozat mindhárom részét, így a Nyomtalanult, a Fácángyilkosokat és a Palackpostát is levetítjük az Artmozik éjszakáján!

Egy különleges kisfilm-válogatás mellett a legjobb, legsikeresebb magyar mozifilmekkel készül a Kino Cafe mozi: természetesen jönnek a Testről és lélekről szarvasai, s bevágtázik Kincsem, de elkapjuk a A martfűi rémet és gólt rúgnak a Brazilok! Török Feri elmeséli, mit gondol 1945-ről, s megismerkedhetünk Az állampolgárral is!

A Tabánban olyan filmek peregnek, melyekért odavolt a Tabán közönsége: Teljesen idegenek, Stefan Zweig - Búcsú Európától, Az eljövendő napok, Én, Daniel Blake, A pótolhatatlan Werner doktor, Ha Isten úgy akarja, Üdvözöljük Norvégiában!,Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón… Címek, melyekre örömmel váltottak jegyet, így azt gondoljuk egy egész éjszakát is szívesen eltöltenek velük!

Karszalagok személyesen a mozik pénztáraiban vásárolhatók, 3500 Ft-os áron.

PROGRAM:

MŰVÉSZ

CHAPLIN TEREM (161 fő)
18:00 Paterson 118 f
20:15 Chaplin - Modern idők 87 f
22:00 Teljesen idegenek 96 f
23:55 A szobalány 144 f
02:35 A martfűi rém 121 mb
04:45 Ernelláék Farkaséknál 84 mb

BUNUEL TEREM (110 fő)
19:00 Érkezés 116 f
21:15 Kaliforniai álom 127 f
23:40 Trainspotting 94 f
01:30 T2 - Trainspotting  115 f
03:40 Nyers - Raw 99 f

HUSZÁRIK TEREM (52 fő)
18:30 A régi város 137 f
21:05 A számolás joga 127 f
23:30 Neon Démon 110 f
01:40 Éjszakai ragadozók 117 f
04:00 Páncélba zárt szellem 106 f

BÓDY TEREM (45 fő)
18:45 Tékasztorik 100 mb
20:50 A Stylist    105 f
22:50 Őrült boldogság 118 f
01:05 A Bigger Splash 125 f
03:25 Testről és lélekről 116 mb

TARKOVSZKIJ TEREM (42 fő)
18:15 Nézd ki van itt 110 f
20:25 Ez csak a világ vége 99 f
22:25 Holdfény 111 f
00:30 Hóesés Barcelonában 105 f
02:30 Sing Street 105 f
04:30 A klán 108 f

TOLDI

NAGYTEREM (200 fő)
18:00 A vadászat 115 f
20:15 Nyers - RAW  99 f
22:30 Nyomtalanul 97 f
00:30 Fácángyilkosok 119 f
02:45 Palackposta 112 f

KISTEREM (60 fő)
18:15 Életem Cukkiniként 66 f
19:30 A vörös teknős 80 szn
21:15 A fiú és a szörnyeteg 119 f
23:30 Rendkívüli mesék 70 f
01:00 Kubo és a varázshúrok 101    ov
03:00 A messzi észak 81 f

PUSKIN

METROPOLIS TEREM (225 fő)
18:00 Oroszlán 118 f
20:30 Tejben, vajban, szerelemben 125 f
23:00 Testről és lélekről 116 mb
01:15 A régi város 137 f
03:45 Amerikai pasztorál 108 f

AMARCORD TEREM (72 fő)
18:15 A sóher 89 f
20:00 Julieta 99 f
22:00 Vademberek hajszája 101 f
00:00 Némaság 161 f
03:00 A fegyvertelen katona 131 f

KÖRHINTA TEREM (70 fő)
18:00 A számolás joga 127 f
20:45 Jackie 99 f
22:45 Az állampolgár 109 mb
01:00 Café Society 96 sz
03:15 Teljesen idegenek 97 f

TABÁN ARTMOZI

KUBRICK (76 fő)
18:00 A fehér király 89 f
19:45 Teljesen idegenek 97 f
21:45 A sóher 89 f
23:30 Stefan Zweig - Búcsú Európától 106 f
01:30 1945 91 f
03:15 Én, Daniel Blake 100 f

FELLINI (30 fő)
18:15 A pótolhatatlan Werner doktor 106 f
20:15 Ha Isten úgy akarja 88 f
22:00 Üdvözöljük Norvégiában! 90 f
00:00 Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón 92 f
02:00 Ártatlanok 115 f

KINO CAFE MOZI

NAGYTEREM (90 fő)
18:00 Testről és lélekről 116 mb
20:15 Film Farm 126 mb
22:45 Az állampolgár 109 mb
00:45 Ernelláék Farkaséknál 81 mb
02:30 Brazilok 90 mb
04:15 #Sohavégetnemérős 92 mb

KISTEREM (37 fő)
18:15 1945 91 mb
20:00 A martfűi rém 121 mb
22:30 Tiszta szívvel 101 mb
00:30 Kojot 134 mb
03:00 Kút 97 mb
04:45 Soul exodus 93 mb

CsatolmányMéret
artmoziejszaka2017_press.pdf6.3 MB6.3 MB