I. Európai Art Mozi Nap

Megosztom

I. Európai Art Mozi Nap

Október 9-én Európa mozizni megy! Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas idén első alkalommal rendezi meg az Európai Art Mozi Napot. Az európai film sokféleségét és a művészmozi, mint kulturális tér fontosságát népszerűsíteni hivatott nemzetközi eseményhez 34 ország több mint 1000 művészmozija csatlakozott, köztük a magyar Art Mozi Egyesület harminckét mozit számláló tagsága is. Ezen a napon a résztvevő mozik Európa-szerte változatos filmes programokkal, premier előtti vetítésekkel, beszélgetésekkel és további kísérőprogramokkal várják a közönséget.

Hazánkban három új európai koprodukció köré épülnek a programok, amelyből kettőt premier előtt láthat a közönség. Cristian Mungiu Érettségi, Juho Kuosmanen Olli Mäki legboldogabb napja és Maren Ade Toni Erdmann című filmje alkotja az országszerte számos filmszínházban megvalósuló októberi 9-i program vezérfonalát, amit a mozik további európai filmek vetítésével és változatos kísérőprogramokkal színesítenek. Mindhárom alkotás sikerrel szerepelt a nemzetközi filmfesztiválokon, többek között Cannes-ból is díjakkal tértek haza.
Az I. Európai Art Mozi Nap programja a Budapest Film mozijaiban:

Művész mozi
18:00 Érettségi
20:15 Toni Erdmann  

Puskin mozi
18:00 Toni Erdmann 
21:00 Olli Mäki legboldogabb napja

Toldi mozi
Nagyterem
18:00 Olli Mäki legboldogabb napja
20:30 Érettségi
Kisterem
18:15 Életrevalók
20:45 A Nagy szépség

Kino Cafe mozi
Kisterem
20:00 Toni Erdmann
Nagyterem
20:30 Olli Mäki legboldogabb napja

Tabán artmozi
20:00 Olli Mäki legboldogabb napja

További információk az eseményről:
http://artmoziegyesulet.hu
https://artcinemaday.org/hu

Az országos vetítéssorozat a CICAE és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, az Art Mozi Egyesület szervezésében valósul meg.