Éter

Éter

Eter
dráma
(
2018
)
118p
Magyar felirattal

A 20. század elején, a világháború árnyékában egy lengyel orvos mániákusan kísérletezik az éterrel, a kvintesszenciával, ami megfosztja pácienseit szabad akaratuktól, tudatuktól, ugyanakkor teljesen megszünteti fájdalomérzetüket. Amikor egy fiatal nő belehal egy kudarcos kísérletébe, halálra ítélik, és a bitófától csak az utolsó pillanatban menekül meg. Az orvos a Monarchia hadseregében találja magát, ahol parancsnoka jóváhagyásával katonaorvosként folytatja a kísérletezést, minden morális gátlás nélkül manipulálva az embereket. Az Éter a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust történetének újragondolása.

„Annak idején négy éven át folytattam intenzív tanulmányokat a fizika területén, sajnos kiderült, hogy bár szeretem a fizikát, ez a kapcsolat egyoldalú, így aztán felismertem, hogy valami másba kell fognom, soha leszek Nobel-díjas tudós. Az Éter első tanulmányaim visszatükröződése, állandó érdeklődésemé a tudományok iránt” – nyilatkozta Krzysztof Zanussi korábban a budapesti forgatás szünetében. Zanussi az európai művészfilm meghatározó alakja, egyik utolsó nagy mestere. Filmjeit (Közjáték, Illumináció, A falon túl, Imperatívusz, A nyugodt Nap éve, Csendes érintés, Az élet mint nemi úton terjedő halálos betegség) számos nemzetközi filmfesztiválon díjazták. Az Éter a fausti történet és Frankenstein doktor alakjának megidézése. A film nemzetközi koprodukcióban és szereplőgárdával valósult meg. A főszereplő Jacek Poniedzialek (A varsói csata, 1920, Az érem másik oldala) mellett egyik főszereplője László Zsolt (Esti Kornél csodálatos utazása, A napfény íze, A hídember, Kontroll, Ópium: Egy elmebeteg nő naplója), továbbá Andrzej Chyra (Az ő nevében, A végrehajtó, Mindannyian krisztusok vagyunk). A részben Magyarországon forgatott filmet a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatta, illetve számos magyar filmes vett részt az elkészítésében. Az Éter a Laokoon Filmgroup koprodukciójában készült, ko-producerei Rajna Gábor, Sipos Gábor, Stalter Judit.

Tovább

Rendező: 
Krzysztof Zanussi
Szereplők: 
Jacek Poniedzialek , László Zsolt, Andrzej Chyra , Ostap Vakulyuk, Maria Ryaboshapka, Stanislav Kolokolnikov, Malgorzata Pritulak, Rafal Mohr, Pálos Zsuzsa
Forgatókönyv: 
Krzysztof Zanussi
PMT
Bemutatás időpontja: 
2019. május 16
Forgalmazó: 
Vertigo Média Kft.
Színes: 
Színes
Készítő országok: 
lengyel
Felirat nyelvek: 
magyar
Szinkron nyelvek: 
lengyel

Hol vetítik?

Műsorhetek:

20. hét, 2019.05.16 - 22
19
máj
20
máj
21
máj
22
máj
19
máj
20
máj
21
máj
22
máj
19
máj
20
máj
21
máj
22
máj
19
máj
20
máj
21
máj
22
máj
Ezen a műsorhéten nincs véglegesített vetítési időpont. Kérjük, amennyiben elérhető, válasszon másik műsorhetet!
Ezen a műsorhéten nincs véglegesített vetítési időpont. Kérjük, amennyiben elérhető, válasszon másik műsorhetet!