X – A rendszerből törölve

X – A rendszerből törölve

Korhatár besorolás piktrogram
thriller
(
2018
)
114p
Magyarul beszélő

Éva (Balsai Móni) zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet.
Ám Éva rég nem nyomoz. A magánnyal és a félelmeivel küzd, képtelen részt venni a fővárosi rendőrség munkájában, és kamaszodó, saját problémáival küszködő lányával sem találja meg a hangot.
A város választások előtt áll. Az utcákon eluralkodik a káosz. Vandálok, tüntetők, anarchisták teszik lehetetlenné a békés életet – az egyenruhások nem érnek rá egy kétséges, bizonyíthatatlan üggyel foglalkozni.
Csakhogy felkerül a központba egy új tiszt. Péter (Schmied Zoltán) más, mint a többiek, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába: egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba, amelynek gyökerei messzire vezetnek.

A Liza, a rókatündér író-rendezője (Ujj Mészáros Károly) és főszereplője (Balsai Móni) új, közös filmje, különleges látványvilágú, erős hangulatú, hátborzongató thriller, a műfaj kivételes és emlékezetes darabja. A filmben nagyszerű színészek szerepelnek, köztük Molnár Áron, Kulka János, Básti Juli, Szirtes Ági, Fekete Ernő, Kőszegi Ákos, Schneider Zoltán, Olasz Renátó és Szabó Győző.

A filmet a Művész moziban angol felirattal vetítjük!
With English subtitles at Művész cinema.

Tovább

Rendező: 
Ujj Mészáros Károly
Szereplők: 
Balsai Móni , Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs , Molnár Áron , Básti Juli, Hámori Ildikó , Szirtes Ági
PMT
Forgatókönyv: 
Ujj Mészáros Károly, Hegedűs Bálint
Bemutatás időpontja: 
2018. november 01
Forgalmazó: 
InterCom
Színes: 
Színes
Készítő országok: 
magyar

Hol vetítik?

Műsorhetek:

46. hét, 2018.11.15 - 21
18
nov
19
nov
20
nov
21
nov
18
nov
19
nov
20
nov
21
nov
18
nov
19
nov
20
nov
21
nov
18
nov
19
nov
20
nov
21
nov
Ezen a műsorhéten nincs véglegesített vetítési időpont. Kérjük, amennyiben elérhető, válasszon másik műsorhetet!
Ezen a műsorhéten nincs véglegesített vetítési időpont. Kérjük, amennyiben elérhető, válasszon másik műsorhetet!