Kiskakas 2017 - EMCA Friss Filmek
Kiskakas 2017 - EMCA Friss Filmek

Megosztom

Bővebben a filmről

EMCA FRISS FILMEK

→ április 29. 19:30 kisterem

Angouleme egyetemi kampusza számos izgalmas képzési programot kínál, melyek mindegyike a kreatív ipar egy-egy területének utánpótlását támogatja. Így többek között a rádiós műsorkészítés és a videó-játék mellett külön alapképzést kínálnak animációs szakon is. Az iskolába az ország különböző pontjairól, általában frissen érettségizett fiatalok jelentkeznek. A képzés leginkább az animáció experimentális, képzőművészeti vonulatára fókuszál, úgy, hogy közben megismerteti hallgatóit az összes fontos animációs technikával; a rajzfilmtől a stop-motion mozgatáson át a computer animációig. Az itt készülő diplomafilmek éppen ezért nagyon sokszínűek, kísérletező, útkereső jellegűk sokszor nagyon markáns eredményeket mutatnak.

VETÍTÉSI LISTA


  • Analitikus maradványok

    Jon BOUTIN — digitális rajzanimáció, 08' 30", 2016

    Minden egy hibával kezdődik. Egy férfi egész életén át várja, hogy egy telefonos segélyszolgáltató válaszoljon hívására. Egy másik a gravitáció törvényeit próbálgatja, várva az ellenpéldát. Mindeközben két kutató megpróbálja megoldani a világ alapvető problémáit.

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Fekete bárány

    Rosalie BENEVELLO — stop motion, 09' 19", 2016

    A hegyekben, egy üvegkockában egy apa és fia békésen éldegélnek. Egy nap egy megjelenik egy juh és körbesétálja a kockát, majd fáradtan összerogy. Egy ajtó jelenik meg az üveg falán.

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Amikor leszáll az éjj

    Matthieu Gérard-TULANE — digitális rajzanimáció, 09' 32", 2016

    Eva takarítóként dolgozik egy benzinkúton. Sok rajta a nyomás az életben. Egy hatalmas sokk után radikális döntésre szánja rá magát.

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Gyerekek

    Paul MAS — stop motion, 06' 02", 2016

    Egy osztálytársa elleni durva támadás után Nicolas-t Claire, egy terapeuta vizsgálja.

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Fenék-film

    Amandine ZALA — digitális rajzanimáció, 04' 40", 2016

    Egy fiatal nőt nagyon zavarja lapos feneke

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Csíkjaim

    Théo GREMILLET, Gaëlle KUNG — vegyes technika, 03' 45", 2015

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Varrótű

    Brigitte BARIN, Lise WEISS — stop motion, 03' 53", 2016

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Fényes

    Manuel MORVANT, Clémentine CAMPOS, Nicolas MAYEUX — hagyományos animáció, 04' 55", 2016

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


  • Mikor jössz vissza?

    Lénaïg LE MOIGNE — digitális rajzanimáció, 06' 54", 2015